
Minden kedves látogatómnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és modellekben gazdag újévet kívánok!
Végre eljött ez a nap is. Állíthatom, hogy modellező karrierem egyik csúcspontja volt tegnap, amikor végre kézbe vehettem a várva várt mozdonyt.
Délután ránéztem a M&H honlapjára, és mit láttam? Készleten! Gyorsan bepattantam a kocsiba, és átszáguldottam a városon. A boltban meglepetésemre nem volt nagy tömeg. A dobozból kivéve alaposan megnéztem a gépet, nincs-e rajta valami hiba, majd a próbapályán is ment egy kicsit. Minden rendben volt. Fizettem, és már siettem is haza, hogy autentikus környezetben (terepsztalon) is megszemléljem a hatlábút.
A kasztnit viszonylag könnyen le lehetett venni, a LED-ek már a nyák-on találhatóak, így nem kellett a csatlakozókkal bohóckodni, mint a TRAXX-nál. Eddig OK, viszont hol a dekóderaljzat? Hát persze, a panel alján! Négy csavar kicsavarása után némi bűvészkedés keretében sikerült beültetnem a helyére (ezt azért szebben is kivitelezhette volna a gyártó). DigiTools 2.1 v2 került bele, amivel alapbeállításon tökéletesen működik a gép. Kasztni vissza, pályára vele!
Első benyomás: nem hiszem el! Második: nagyon ott van! Hosszú percekig nézegettem a még önmagában álló gépet, majd bekapcsoltam az asztalt, és jöhetett a próba. Halkan, lágyan indul, és minimális gördülési zaj keretében jár. Futása egyenletes, nem szitál, nem kígyózik. Az ívekben sem látszik erőlködés, vagy szorulás. Egyetlen bibi volt, az íves Piko váltók állítóműve egy picit útba volt a pályakotrónak, ezért egy kicsit alakítottam az állítóművön egy marószerszám segítségével (egyébként a Traxx, és a Gützold szergej sem rajongott az elektromágnes dobozáért).
A használatiban az szerepel, hogy közelkapcsoló használata esetén minimum R450 a legkisebb ívsugár. Én ezt egy huszárvágással megoldottam, a Roco állítható magasságú kapcsolója segítségével (mint a Piko Teknők esetében), így gond nélkül elmegy még a Tillig halbikkal is a 422-es íveimen is.
A modell festése szép, tamponozása első osztályú, a feliratok stimmelnek. A szín tökéletesen el lett találva, árnyalatra egyezik a CAF kocsik, illetve a TRAXX, valamint a V43-al. A vezetőállás nemhogy ki van dolgozva, de még festést is kapott, természetesen az eredetinek megfelően. További extrák a visszapillantó-tükrök, amiket tetszés szerint lehet megfelelő pozicióba hajtani. A vonóhorog, és a vezetékek rendben vannak, minden a helyén. A forgóváz stimmel, több fényképpel összehasonlítottam, és nem találtam kivetni valót rajta, jó munkát végeztek a tervezők. A korlátok rézből vannak, festettek, nagyon filigrának, de mégis betonszilárdan ülnek a helyükön. Fotómaratott tetőszellőző, és rács a kürtök előtt, valamint fellépő, és egyéb nyalánkságok. Külön piros pont az áramszedő, a többi modellhez képest szinte hajszálvékony drótból készült, mégis nagyon precízen működik, és gond nélkül lehet használni a felsővezetékes pályámon. Egy mínuszt adnom kell viszont a klíma miatt, amiről hiányolom a légbeömlőket. Erre nem hiszem, hogy nem jutott idő.
Lassan mindennapossá válik a Trakciós TRAXX-ok feltűnése az ország vaspályáin, és nagyon jó időzítéssel a modellboltok polcain is megjelentek az új mozdonyok kicsinyített másai, a kedvenc olasz gyártóm, az A.C.M.E. jóvoltából. A héten én is meglátogattam a M&H-t, és beszerzésre került egy páldány a "Kék Téglá"-ból.
Túl sok hozzáfűzni valóm nincs a modellhez, mert gyakorlatilag leírhatnám ugyanazt, amit az Eurocom-os testvérének bemutatásakor írtam. Az egyetlen különbség a két mozdony közt a festés, belsőleg teljesen megegyeznek.
A festés viszont nagyon jól sikerült. Sikerült eltalálni a színen kívül azt a selyemfényt, ami a friss mozdonyt jellemzi, így még kicsiben is nagyon jól visszaadja az eredetit. A feliratokkal minden stimmel, hosszas nézegetés után sem találtam hiányt, hibát. Nagyon szépen sikerült a sárga csík körüli fekete vonal is. Mérethelyes, kontúros, pontos.
A gép bármilyen Start-os, illetve Cargo-s vonat élén kiválóan mutat, de legfőképp' a CAF kocsikból álló IC élén nyújt impozáns látványt. Valahogy ilyenkor még mesziről is látszik a szerelvény részletgazdag kidolgozottsága.
Összegzésként ismét egy nagyon jó modellel gazdagodott a Magyar modellek kínálata, és végre van egy olyan modellem, aminél elmondhatom: ültem az eredeti vezetőszékében :D
A Trakciós vontatóállományom fejlesztése gyanánt beszerzésre került egy 1125-ös Fuggerth Szili.
A modell festése az utóbbi időben elég korrekt módon rendbe lett téve, a színek tökéletesen visszaadják az eredeti gépét, és nagyon jól passzolnak a Tillig, Roco, és ACME kocsikhoz (a 1341-es színvilága inkább a Fugi vagonokhoz illik).
Belül a jól megszokott belsővel találkoztam, dekóder be, és már kész is. A műanyag kiegészítők felszerelése után jött a bejáratás, majd a dekóder konfig. A végére egész szépen belőttem a gyorsulás lassulás értékeket, hogy élethűen mozogjon a jármű.
Eljött ez a nap is. A Trakció új mozdonya a próbák azon fázisába érkezett, ahol majd' 40 ezer kilómétert kell teljesítenie egy hónap alatt, meghibásodás, és egyéb problémák nélkül, élesben, ablakos vonatok élén. A teszt a mai napon kezdődött, a reggeli fél nyolcas kör IC-vel indult a Keletiből, és nem sokkal fél kettő után meg is érkezett a Nyugatiba.
A TRAXX mellett volt még egy kellemes meglepetés is, mégpedig a vonat, amit húzott, modellező szemmel a legjobb összeállítás volt: 2db Gosa 2.osztály + DWA 2.osztály + Bautzeni étkező + CAF 1.osztály. Ez a szerelvény a DWA kocsi kivételével viszonylag egyszerűen összerakható a terepasztalon is. Plussz érdekességképpen az egyik Gosa kocsi pont a 006-os volt, ami megtalálható a gyűjteményemben (igaz még MÁV-os kiadásban, és a kísérleti osztott ablakokkal). A CAF Amz, pedig az A.C.M.E. által kiadott 101-es volt. Ritkán adódik ilyen alkalom, hogy két , modellben is kiadott pályaszámú kocsi egyszerre fordul elő egy vonatban. Gyorsan készítettem a kocsikról egy egy képet, majd hazaérve a modelleket is lefotóztam, ugyanabból a szögből, íme az eredmény:
A múlt héten sikerült végre valahára vizesmatrica alapot szereznem, így folytatni tudtam több, abbamaradt projektemet (Traxx, M62, IC kocsi). Első körben a Traxx-ot láttam el pályaszámmal, és Trakciós logo-val.
A nyomatás sikerült, a pályaszám tökéletes lett, viszont sajnos a nyomtatóm képességei miatt a logo sárgája eléggé áttetsző lett, így ugyan papíron jól mutatott a cucc, felrakva lényegesen sötétebb, mint aminek kellett volna lennie, így kcsit furán néz ki, de mivel sajnos nem tudok fehér alapot nyomtatni, marad ilyen, amíg nem találok jobb megoldást.
Egy másik projektet is befejeztem, mégpedig a 265-ös Szergejt, aki végre megkapta a MÁV logót az elejére.
A múlt hétfőn volt egy bemutató a Nyugati Pályaudvar 10-es vágányán, ide is ellátogattam, és készítettem pár képet is:
Az átalakítás nem volt egyszerű feladat, révén, hogy a Trix alapmodell a Svájci áramszedővel felszerelt Traxx1-es volt (amikor a bázismodellt vettem, még úgy nézett ki, hogy hozzánk is a Traxx1 AC verziója fog érkezni). Az fölösleges két áramszedőt leszereltem, a csatlakozási pontjaikat pedig tömítőpasztával eltüntettem. A tetőpanelen lévő nyúlványt, ami szintén a helvét csápokhoz kapcsolódott, mini flex-el távolítottam el.
A festésnél az volt az alapkoncepció, hogy a tetőpanelt, és az alsó szürke sávot meghagyom eredeti színben, így a feliratok nagy része megmarad, nem kell újramatricázni (ilyen matricáim egyébként sincsenek). Az alsó sávot kimaszkoltam, majd megpróbáltam a DB logót némileg eltüntetni, a szokásos körömlakklemosós-vattás módszerrel. A probléma ezzel az volt, hogy a fém mozdonyokat olyan festékkel festik, amit nem visz le a lemosó, így kénytelen voltam vizes polírpapírral dolgozni.
Első körben a kék alapszínt vittem fel a gépre (az új mozdony eredeti színe leginkább a frissen főjavított V43-asokra hasonlít, világosabb, mint a 1047-es), majd száradás után maszkolás, és jött a sárga az elejére, és a sárga oldalcsík, végül a fekete került a mozdony elejére.
Egy hoszabb pihentetés után jött a csinosítgatás, kisebb hibák kijavítása, majd elővettem a vizesmatricáimat, és felhelyeztem a gép oldalára a pályaszámokat. Sajnos fekete matricám nincs, valamint még nem találtam olyat, aki készítene nekem Trakciós logót, így az eleje, és az oldala egyenlőre üres maradt, de azért már most is egész jól néz ki (remélem az igazit ábrázoló kép miatt nem törlik a blogot ;-) ).
Ma délután jött hidegen, egy gyorsvonat után csatolva, Hegyeshalomból:
Még fel kell szerelni az EVM-et, felragasztani a matricákat, és kezdődhet is az engedélyeztetési procedúra az NKH-nál ;-)
Üdvözöllek, Tolnai Gábor vagyok, ez a vasútmodellezéssel, és terepasztal-építéssel foglalkozó blogom.